Mintha Arany János Nagyidai cigányok-beli gondolata inspirálta volna a kézikönyv szerzőjét, hogy ti.: „Kettős úton halad az emberi élet, /Az egyik a gyakorlat, a másik az elmélet. /S minthogy az elmélet ezúttal sáros, /Hadd lám a gyakorlat merre viszen már most.”, akkor, amikor a közúti közlekedés áldozatainak, sorsát/sorstalanságát bemutató kézikönyv összeállítására vállalkozott, mintegy „irgalmas szamaritánusként” ajánlásokat, tanácsokat megfogalmazva a szerencsétleneknek, a balesetet szenvedetteknek, hogy lelki-testi-és vagyoni veszteségeiket – a jog által adott lehetőségekkel – hogyan tudhatják legalább részlegesen kompenzálni. Napjainkban valamennyi kártérítési-felelősségjogi monográfia, kommentár, kézikönyv a közlekedés veszteséglistájának bemutatásával kezdődik. Ezek az írások azt prezentálják, hogy a másodperc töredéke – a split second, vagy ahogy az ausztrálok mondják az agony of the moment (a pillanat agoniája) – alatt hogyan válnak értéktelen roncsokká sokmilliós autócsodák, és hogy a közlekedés balesetei napjainkban úgy devalválják az emberi életet, mint a középkori pestisjárványok, és keresik a jog eszköztárát a veszteségek, a károk megtérítésére, az eszközök alkalmazásának a gyakorlatáról azonban a legtöbbjük hallgat. Roppant fontos, értékes dogmatikai, deduktív módszerrel megírt tanulmányok ezek.

A kézikönyv talán legfőbb erénye az indukciós módszer. A szerző – mintha meghallaná Ferenc pápa szavait – a szerencsétlenek, a balesetet szenvedők, a nyomorultak közé megy, érzelmileg is osztozik sorsukkal és velük indul el „Jákob létráján”, hogy valahol az általánosban „gyógyírt” keressen fájdalmukra, szenvedésükre, kárukra. Felfedezi a pozíciók egyensúlytalanságát. A kiszolgáltatottak, a vesztesek oldaláról szemléli a biztosítás hatalmas Leviatán gépezetét és jól látja, hogy ezek a Leviatán óriások – akik a vesztesek jóvátételére rendeltek – a kárrendezési eljárásokban hogyan érvényesítik saját üzleti szempontjaikat, és nem hagyják magukat – fordított Münchausenként – a saját copfjuknál fogva belerántani a mocsárba. Precízen kimunkálja, hogy hogyan lehet legalább közelíteni a pozíciók egyensúlyához. A kiszolgáltatottság anatómiájának aspektusából pontról pontra, anatómiai pontossággal araszolva indul el a traffic accident első létszakát bemutatva, és elemzi ennek szinte valamennyi dimenzióját – a ronccsá lett gépjárművet csakúgy, mint a sérült testét és megrokkant lelkét, a keletkezhető személyi és vagyoni károk típusait, fajtáit, és azokat a legalapvetőbb lépéseket, amelyek szükségesek a kártérítési processzus beindításához. A gyakorló ügyvéd sokszorosan átélt tapasztalatával – és nem teoretikusan – modellezi a legkülönbözőbb baleseti szituációkat, és itt helyezi a károsultakat a kárrendezési eljárások (kereszt) útjára, bemutatva „kálváriájuk” szinte valamennyi stációját. Ami pedig a kézikönyv igazi gyakorlati hasznossága, hogy az egyes stációkhoz mindenütt hozzákapcsolja azokat a jogi-eljárási lehetőségeket, amelyek végül is kiteljesednek az általánosban, és a közlekedés áldozatainak – legalább részleges – orvoslást nyújtanak.

Ajánlom a laikusok számára is közérthető nyelven megírt, jól szerkesztett, valóban életszerű problémákat feltáró és ezek megoldására törekvő, sok-sok ajánlást megfogalmazó kárrendezési kézikönyvet mindazoknak, akik potenciális szereplői – és nemcsak vesztesei – a közlekedési „csatának”. Forgassák és olvassák a könyvet a közlekedés rendőrei, a tűzoltók és mentősök, a hatóságok kárszakértői, de legalább ennyire fontos, hogy magukba plántálják a könyv fejezeteit az eljáró hatóságok – elméletileg bizonyára jól felkészült – közszereplői: a rendőrtisztek, ügyészek, sőt a bírák is, akik legalább tudják – ha sokszor nem is alkalmazzák – hogy a felelősségbiztosításnak van egy nagyon jelentős altruista dimenziója is. Az ügyvédek és a biztosítási kárrendezők, a biztosítók szakemberei a kézikönyv piacának elsődleges fogyasztói kell, hogy legyenek. Az ügyvédek szerepe nyilvánvaló, ők azok, akik a kárrendezési processzus meglevő egyensúlytalanságának egyfajta kiegyenlítésére hivatottak és alkalmasak, a biztosítók kárrendezőinek pedig fel kell ismerniük – ami a kézikönyv legfőbb eszmei-tartalmi vezérelve -, hogy üzleti szempontjaikat a jóhiszeműség és a tisztesség erkölcsi elve szerinti mederben, a humánum princípiumát követve kell érvényesíteniük. Végül, de nem utolsó sorban jószívvel ajánlom a munkát a közúti közlekedés valamennyi szereplőjének, mert ők mindannyian a közlekedés potenciális kárvallottjai, és jobb előbb megismerni lehetőségeiket, mint azokat – a sors fintora folytán – utóbb egyenként felkutatni, nem számolva a kutatás kockázatával és kudarcaival.

Budapest, 2015. július 28.

Dr. Lábady Tamás CSc

1. egyetemi tanár, volt alkotmánybíró,
2. ítélőtáblai elnök, c. kúriai bíró