Utas voltál a baleset során? Megmutatom, milyen jogaid vannak!

utas-voltal-baleset-soran

Utas voltál a baleset során? Megmutatom, milyen jogaid vannak!

Ha egy közlekedési baleset során utasként sérülsz meg, könnyű úgy érezni, hogy teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültél. Nem te vezettél, nem te döntöttél, mégis téged ért a következmény. A legtöbben ilyenkor azt sem tudják pontosan, milyen jogaik vannak, kitől követelhetnek kártérítést, és hogyan indul el egyáltalán a kárrendezési folyamat.

Pedig utasként sokszor még egyértelműbb a jogi helyzeted, mint a járművezetőké. Nem kell bizonyítanod, hogy hibás vagy-e, hiszen alapvetően nem te okoztad a balesetet. Ennek ellenére a gyakorlat azt mutatja, hogy a károsult utasok jelentős része nem kapja meg azt a kártérítési összeget, ami valójában megilletné. Nem azért, mert nem járna, hanem mert nincs mögötte az a szakmai tudás és következetesség, ami ehhez szükséges.

Utasként nem te vagy a hibás, de ez még nem elég

Az egyik legfontosabb kiindulópont, hogy utasként általában nem merül fel a felelősséged a balesettel kapcsolatban. A magyar jog szerint a károkozó jármű üzembentartójának kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása fedezi az általad elszenvedett károkat. Ezt a rendszert a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény szabályozza, amely kifejezetten azért jött létre, hogy a vétlen károsultak – így az utasok is – kártérítéshez jussanak.

Ez azonban csak az alap. A biztosító ugyanis nem minden esetben fizeti ki automatikusan a lehetséges legmagasabb kártérítési összeget. A gyakorlatban minden egyes kárt igazolni kell, minden következményt alá kell támasztani, azaz minden részlet számít. Attól tehát, hogy jogosult vagy a kártérítésre, még nem biztos, hogy azt teljes mértékben meg is kapod.

Kitől követelhetsz kártérítést utasként?

Utasként a kártérítési igényedet mindig azzal a járművel szemben érvényesítheted, amelynek az üzemeltetése során a kár bekövetkezett. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem a magánszemély sofőrrel, hanem az adott jármű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását nyújtó biztosítóval kerülsz kapcsolatba. A rendszer lényege éppen az, hogy a vétlen károsult – így az utas is – közvetlenül a biztosítótól kapjon kártérítést, ne kelljen a károkozóval külön vitát folytatnia.

Ha a balesetet az a jármű okozta, amelyben utaztál, akkor annak a biztosítója köteles helytállni. Ha viszont egy másik jármű felelőssége állapítható meg, akkor a másik jármű biztosítója válik kötelezetté. A  vétlen utasok sokszor kellemetlennek érzik kárigény benyújtását, hiszen általában rokoni, baráti szálak fűzik őket a vétkes sofőrhöz, ha már egy autóban utaztak.

Ez az aggályoskodás azonban alaptalan, hiszen azért kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást fizetni, hogy a biztosító helytálljon a károkozó helyett. Vétlen utasként nem rövidítesz meg senkit, jár neked a kártérítés.

Ebben az esetben a vétkes fél következő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának díja emelkedni fog, és vannak bizonyos kártérítési formák, amelyekből eredő igényt nem térít meg a biztosító, továbbá előfordulhat, hogy a biztosító az általa kifizetett kártérítési összeg részbeni vagy teljes megtérítését követelheti a károkozó vezetőtől.

Mindazonáltal fontos felmérni a konkrét helyzetet, mert gyakran olyan magas összegű kártérítésre tarthat igényt a károsult, hogy a biztosítónak a károkozóval szemben érvényesíthető követelése ennek jóval alatta marad.

Az is gyakran megtörténik, hogy a felek között megromlik a viszony, és a károsult végül bánni fogja, hogy nem élt a kártérítési igényével.

Érdemes szakértő segítséggel átbeszélni a lehetőségeidet, amelyek a te egyedi, speciális helyzetedre vonatkoznak. Ez nem kerül semmibe.

Milyen károkat térítenek meg?

Az egyik leggyakoribb tévhit, hogy a kártérítés kizárólag a közvetlen, számlákkal igazolható költségekre korlátozódik. A valóságban a kártérítési jog ennél lényegesen szélesebb védelmet biztosít. A Polgári Törvénykönyv alapján minden olyan hátrány megtéríthető, amely a balesettel ok-okozati összefüggésben áll, függetlenül attól, hogy az azonnal jelentkezik, vagy csak később válik nyilvánvalóvá.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyógykezeléssel összefüggő költségek és a kieső jövedelem mellett helye van a hosszabb távú következmények érvényesítésének is. Ide tartozik az életminőség romlása, a tartós fájdalom, a mozgáskorlátozottság, vagy akár a pszichés terhelésből fakadó problémák is. A bírói gyakorlat – a Kúria több iránymutató döntésével összhangban – egyértelműen megerősíti, hogy a sérelemdíj éppen ezeknek a nem vagyoni jellegű, de valós és jelentős hátrányoknak a kompenzálására szolgál.

Amikor a sérülés később válik igazán súlyossá

A közlekedési balesetek egyik legnehezebben kezelhető sajátossága, hogy a következmények gyakran nem azonnal jelentkeznek. Egy elsőre enyhének tűnő sérülés mögött is kialakulhatnak olyan folyamatok, amelyek hetek vagy hónapok múlva válnak nyilvánvalóvá. Ilyen lehet a tartós fájdalom, a mozgás beszűkülése, idegrendszeri panaszok vagy éppen a pszichés terhelésből fakadó tünetek, amelyek sokszor csak később kapcsolódnak össze a baleset tényével.

A kárrendezés szempontjából ezek felismerése és szakszerű alátámasztása kulcskérdés. Ha ezek a következmények nem jelennek meg megfelelően az orvosi dokumentációban és a szakértői véleményekben, könnyen kimaradnak a kárigényből. Pedig hosszú távon éppen ezek határozzák meg leginkább az életminőséget. A tapasztalat itt különösen sokat számít: előre kell látni azokat az összefüggéseket is, amelyek a sérülés pillanatában még nem egyértelműek.

Miért marad el gyakran a kifizetés attól, ami valójában járna?

A biztosítói kárrendezés nem esetleges folyamat, hanem egy következetesen működő, szabályozott rendszer, amelynek világos gazdasági logikája van. A biztosító feladata a jogszerű helytállás, de ennek keretein belül értelemszerűen arra törekszik, hogy a kifizetések mértéke kontroll alatt maradjon. Ez nem látványos „trükkökben” jelenik meg, hanem sokkal inkább finom értelmezésekben, a bizonyítékok súlyozásában és abban, hogy egyes kárelemek mennyire kerülnek hangsúlyosan a döntésbe.

Ha nincs mögötted megfelelő szakmai tapasztalat, könnyű olyan egyezségei ajánlatot elfogadni, amely nem tükrözi teljes mértékben a károdat. A biztosítók első ajánlata sok esetben csak egy kiindulópont, nem pedig a végső, minden szempontot figyelembe vevő összeg. A kárrendezés valójában egy felépített folyamat: az igények pontos meghatározása, az orvosi és gazdasági következmények alátámasztása, valamint a következetes képviselet együtt határozza meg azt, hogy végül milyen eredmény születik.

A kárrendezés nem egy lépés, hanem egy folyamat

Gyakori tévhit, hogy a kártérítés gyors, egyszeri ügyintézés kérdése. A valóságban azonban a szakszerűen felépített kárrendezés időigényes folyamat, amely hónapokon át zajlik. Ennek oka nem az adminisztráció lassúsága, hanem az, hogy a sérülések végleges állapota csak idővel alakul ki, és a kártérítés mértékét ehhez a végleges állapothoz kell igazítani.

Ez az időszak nemcsak jogi, de emberi értelemben is megterhelő. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legjobb eredményt azok érik el, akik nem egyedül próbálják végigvinni ezt az utat, hanem tudatosan, következetesen, szakmai támogatással haladnak végig a kárrendezés teljes folyamatán.

Ha tetszett, kérlek oszd meg a bejegyzést!

Évente közel 15000 baleset történik Magyarországon. A gyermekek és fiatalok körében világszerte vezető halálok a közlekedési baleset. Ennek ellenére a legtöbben nem tudják, hogy akár okozói, akár elszenvedői egy közlekedési balesetnek, mi a teendő, milyen jogaik, kötelezettségeik vannak.

Aki közlekedik, jó, ha előbb megismeri a lehetőségeit, mintha azt utólag kénytelen kutatni. Ezért kérlek, oszd meg ezt a cikket, hogy minél többekhez eljuthasson!

Ha pedig súlyos közlekedési balesetet szenvedtél, vagy hozzátartozódat érte baleset, hívj bizalommal a +36 20 9529 556-os telefonszámon, vagy írj a mariann@karterites-info.hu e-mail címre! Kapcsolatfelvétel itt>>

Facebook
Picture of Dr. Németh Mariann

Dr. Németh Mariann

LL.M. biztosítási szakjogász

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek